Szeretettel köszöntök mindenkit a blogon.

A cím elég beszédes, így nagyon bő lére nem is ereszteném a bemutatást, bemutatkozást. A cél csupán annyi, hogy az érdeklődőknek beszámoljak, tippeket, leírást adjak az Országos Kéktúra egyes szakaszairól.

Lassan két éve a párommal kezdtünk bele az OKT-be. Hol gyorsabban, hol lassabban haladunk, elsősorban a szabad hétvégéken jut rá idő, hogy egy-egy szakaszt (vagy annak egy részét) teljesítsük.

Rendszerint egy-egy napos túrákról van szó, így általában kb. 15-25 km közötti szakaszokat teljesítünk. Tervben van többnapos túra is, ám eddig még nem került megvalósításra.

Régóta foglalkoztatott a Kéktúra teljesítésének gondolata, ám csak kb. két éve, 2015 végén jutottam el odáig, hogy bele is kezdjek, kezdjünk.

A túrát a nyugati végeken indítottuk, a Kőszeg és Írott-kő közötti szakasszal, ami ugyan nem egy teljes OKT-szakasz, ám ez a táv felelt meg az "egynapos túra" elvárásnak.

A túrát 2015. december 27-én kezdtük Kőszegen, ám mivel a célhoz, az Írott-kőhöz közeli szálláshelyet választottunk, aznap reggel Velemből el kellett jutnunk Kőszegre. A Rudolf Vendégházban szálltunk meg, innen indultunk pirkadatkor Kőszegre, autóbusszal.

Közel két éve teljesítettük ezt az etapot, de igyekszem összefoglalni, merre jártunk.

A szakasz teljesítése előtt városnézéssel kezdtünk. Bejártuk a belvárost, a várat, majd a vasútállomásra (bélyegzőhely) indultunk.

Pecsételés után a Kálvária-templomot útba ejtve az erdő felé vettük az irányt. Az erdőben a közeli osztrák településekről rezes bandák hangját sodorta felénk a szél. Mint később szállásadóinktól megtudtuk, az év vége táján megrendezésre kerülő fesztiválokra, szilveszteri ünnepségekre próbáltak a zenekarok.

A szakasz következő pecsételő helye a Hétforrás. Gyerekként többször is jártam a környéken, örömmel láttam, hogy azóta a Hétforrás környéke jelentős fejlesztéseken esett át. Fedett pihenő, fa asztalok, padok várják a megfáradt túrázókat. Hétvége lévén többen családdal, kutyával kirándultak a környéken - a Hétforrás autóval is könnyedén megközelíthető. 

Találkoztunk más kéktúrázókkal is, akik épp ebédjüket költötték el a pihenőnél. Mivel mi is itt terveztünk ebédszünetet tartatni, kiválasztottuk az egyik szimpatikus padot, és követtük a többiek példáját.

A rövid pihenő után újult erővel indultunk aznapi úticélunk, az Írott-kő felé. Szükség is volt az energia-utánpótlásra, mert a Hétforrástól nem messze hirtelen emelkedni kezd a terep. A Óház-tetőn álló kilátóból nézhettünk vissza Kőszegre és a mögötte hömpölygő ködtengerre. 

A téli erdő is tartogatott kellemes meglepetéseket. Ahogy egyre magasabbra jutottunk, a célhoz közelítve a lombtalan fák közül hirtelen egy gyantaillatú fenyvesbe érkeztünk.

A fenyőket elhagyva kijutottunk az Írott-kői kilátóhoz vezető útra, melyet a határsáv közelségét jelölő nyírfasor szegélyez.

A Dunántúl legmagasabb csúcsára felérve természetesen a tetején álló kilátóba is felmásztunk, ahonnan remek körpanoráma nyílik a környékre. Gyermekkoromban a kilátó közvetlen közelében határőrbódé állt, benne osztrák határőrökkel. Ma már ennek szinte nyoma sincs. A toronyban egyaránt hallhattunk magyar és német szót; az osztrák oldalról is vezet túraút az Írott-kőre.

A szakasz teljesítését a kilátót ábrázoló pecsét elhelyezésével igazoltuk. A bélyegző a toronyhoz közeli esőbeállóban található.

Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban, elindultunk vissza Velembe. Utunk a Szent Vid-kápolna mellett vezetett. Sajnos nem volt nyitva, így csak bekukucskálni tudtunk, már amennyire az egyre fogyó világosság lehetővé tette.

Kellemesen elfáradva, immár sötétben érkeztünk vissza Velembe. A következő napon pedig jöhetett a jól megérdemelt fürdőzés Bükfürdőn... De erről majd egy másik bejegyzésben írok.